Véget ért a nyár. Ez két dolgot jelent: megkezdődött az őszi félév a suliban, illetve hosszas várakozás után végre beérett a szőlő. Bevallom, nehéz rangsorolni, melyik is izgalmasabb számomra, minden esetre a múlt hétvége az Árnyas Pincében telt.

Mivel sem elegendő szaktudással, sem elegendő szabadidővel nem rendelkezem, így a szőlő sajátkezű megművelésének gondolatát sajnos hamar el kellett vetnem. Szerencsémre azonban létezik megoldás: az internet. Szeptember első hete volt, már kezdtek szaporodni a "Borszőlő eladó" hirdetések a különböző oldalakon. Az egyik többek között Muscat Ottonel és Zenit fajtákat kínált Makláron, egy rövid telefonbeszélgetés után le is foglaltam másfél mázsát belőlük. A szállításban László barátom ígért segítséget.

Elérkezett a szombat hajnal. Álmos puszi a barátnőnek, csüccs a motorra, irány haza. Otthon telefon Lászlónak, indulhatunk. Anya közben szendvicset csomagol az útra. László megérkezik, indulunk Maklárra. Az idő gyorsan telik, megbeszéljük az élet dolgait, kivel mi történt a héten, aztán már meg is érkezünk. Soknak tűnik a szőlő, öt zsáknyi, de - mint tudjuk - egy Suzukiban minden elfér. És valóban! Kezet rázunk Norberttel (aki mellesleg borász, és jó lett volna vele hosszasabban elbeszélgetni, de idő hiányában most nem tudtunk), aztán nyomás a pincébe. Dög meleg van, megállapodunk, hogy egy hideg sör most bizony jól esne. Két óra múlva hazaérünk, lerakjuk a szőlőt Nagyapámnál, a kocsit Lászlóéknál, iszunk egy kupica pálinkát László szüleivel. Na, mostmár tényleg megyünk a pincébe, de előtte azért még (úgy levevzetésként) útba ejtünk egy kocsmát. Na, pince, mostmár tényleg...

A folyamat a szőlő darálásával kezdődik. Mire odaértünk, Nagyapám már végzett is a muskotállyal, annak úgyis törkölyén kell áznia egy fél napot, hogy az illatanyagok megfelelően kioldódhassanak. Amíg én az edényeket tisztogattam el, Nagyapámék ledarálták a mázsányi Zenitet, egy 100 literes ballon lett tele a törköly-must keverékkel. Kapott  10g borként, hogy szép, világos maradjon a színe. Megtöltöttük az öreg 50 literes prést, egy kis ügyességgel belefért az egy mázsányi szőlő, közben persze a vödörben már gyűlt a finom, édes must. Íze alapján elég jónak éreztük a cukrot, amit a precíz műszeres meghatározás is megerősített: 20°. Úgy jó, ahogy van. Mehet a műanyag tartályba! A tartályt viszont egyelőre nem célszerű kétharmad részénél tovább tölteni, a zajos erjedés során ugyanis hajlamos kifutni, kihabzani, ezt a pocséklást pedig nem engedhetjük meg! Közben lassan lemegy a nap, elülnek a darazsak is, amik eddig a mustból lakmároztak. Korog a pocak, ideje vacsorázni.

 Sertéstarja roston, László módra

Még Egerben vásároltunk egy szép darab tarját, amit idáig hűtőben tároltunk. Nem pácoltuk, ennek így is kiváló íze lesz. A húst ujjnyi (1-1.5 cm) vastag szeletekre vágjuk, egyik olalán beirdaljuk. Olajjal, sóval, borssal bedörzsöljük, letakarjuk. A faszenes sütőben meggyújtjuk a szenet (például lakkbenzinnel, úgy szórakoztatóbb), és megvárjuk amíg a szén egyenletesen izzik, fehér kérget kap. A rostélyt kevés olajjal átkenjük, hogy ne ragadjon le a hús. A szeleteket a rácsra helyezzük, s oldalanként  nagyjából fél-fél sörig (10-10 perc) sütjük, közben folyamatosan figyeljük, hogy szépen, egyenletesen süljenek. Forrón tálaljuk, hozzá friss kenyeret és száraz vörösbort kínálunk. Egyszerű, mégis ínycsiklandó fogás!

Vacsora végeztével húztunk még néhányat a présen, bár az eredmény máris megnyugtató: több mint 60 liter must jött le a mázsányi szőlőből, ez elég jó. Még eltisztogatjuk az eszközöket, elpakolunk, amit lehet, holnap folytatjuk a muskotállyal.

Egy kellemes szundítás után reggel kipihenten célba vettem a pincét. László ma elfoglalt, ketten maradtunk Nagyapámmal, igaz, a munka is kevesebb. A muskotály törkölyén ázott bő 12 órát, ennyi már elég lesz. A ballon fölé hajolva érződik a jellegzetes illat, kíváncsi vagyok, milyen bor lesz belőle. Meglazítom a préskosarat, a tegnap feldolgozott zenit törkölye kemény, szinte száraz, ebből több must nem jött volna ki. Biztatom az öreget, hogy főzessük ki pálinkának, de szerinte ez kevés ahhoz, valószínűleg igaza  is van. Megy komposztnak, jó lesz a szőlőtőkék közé. Eltisztítjuk a prést, az edényeket, átszedjük a ballonból a szőlőt, közben kézzel folyamatosan nyomkodom a prés tartalmát, így a must egy része préselés nélkül kiszabadul, több anyagot tudunk beletenni egyszerre. Ez a fél mázsa szőlő nem olyan sok, hogy ne férne el benne egyébként is, alig lesz háromnegyedig a kosár. Elkezdjük préselni: lassan, fokozatosan, nem szabad erőltetni, meg igazán nincs is értelme, nem jön gyorsabban úgy sem. Addig megmérjük a cukrot. 20°, éppen mint a másik, úgyhogy ezzel sem lesz probléma. Egy reduktív, könnyű bor a cél, fajélesztővel erjesztjük ki. Ehhez a granulált fajélesztőt 2 dl langyos vízben elkeverem, 20g/hl szükséges az útmutató szerint, fél órán át állni hagyom, majd újra megkeverem. A musthoz öntöm a szükséges mennyiséget. Egyes források szerint ez után szükséges a mustot átkeverni, míg mások ezt nem javasolják, én most utóbbiakra hallgatok, meglátjuk, mi lesz. Kora délutánara összegyűlik a nagyjából 30 liter must, ami csakugyan jónak mondható, üvegballonba kerül. A pince is kezd egészen pince kinézetet ölteni, már csak a polc hiányzik.