A Nagyoktól láttam, hogy néha érdemes megállni és hátranézni, meddig jutottunk már a zúton. Meg hogy melyik úton is megyünk egyáltalán. Továbbá érdemes ezt jól "lekommunikálni" (ahogy mondani szokták), hogy mások is tudják, mi a helyzet. Jöjjön hát most az én kétévértékelőm.

2008 volt az első év, amikor komolyabban kezdtünk foglalkozni a borászattal. Úgy értem, az addigiaknál komolyabban. Volt egy pince, egy nagy üvegballon, néhány 50 meg 20 literes kanna. Saját szőlő alig termett, ezért vásároltunk, aztán azzal próbálkozgattunk. Nagyapám már rendelkezett pár évtizedes tapasztalattal a borkészítésben, bár saját bevallása szerint nem akart soha csúcsborokat előállítani. Inkább a fogyaszthatóság volt a cél, de ez sikerült is minden évben maradéktalanul teljesíteni: soha egy korty bor sem romlott rá. Értitek. Én a minőséget szerettem volna előtérbe helyezni, nem riadtam vissza mindenféle technológiai ügyeskedéstől, pepecseléstől, értelmetlen munkaráfordítástól. Nagyot álmodtam, jó lett volna szarból összerakni a homokvárat. Tapasztalatlanság. Utólag persze látszik, minek volt értelme, és minek nem. Most, hogy kétévessé érett egy-egy utolsó palack chardonnay-nk és cabernet sauvignon-unk, megpróbálom egy kicsit hosszabban összefoglalni a két év tapasztalatait. A poszt - terjedelmére való tekintettel - két részes lesz: ebben a részben a fehérekről, a másodikban pedig a rozéról és a vörös borokról szedem össze a gondolataim.

Az időjárás biztos pont az ember életben. Mindig van mit szidni, és mindig lehet róla beszélni. Idén különösen így van ez: történtek érdekes dolgok. Például itt van a nyár eleji a igencsak kiadós esőzés, ami Rambo gazda pincéjét alaposan helyretette, nálunk pedig meglemelte a talajvizet. Szigetelt pince ide vagy oda, a páratartalom 95% körül van mostanság. Ez, valamint az egyre inkább emelkedő hőmérséklet új lakókat csalogatott a pincébe.

Egy hónappal ezelőtt volt egy kisebb cserszegi teszt nálunk. Amikor a fajtáról olvasgattam, a legtöbb cikkben az első mondatok valamelyikében biztosan szerepelt Bakonyi Károly neve. Legismertebb eredménye mellett persze számtalan dolgot tett még le az asztalra: minősített fajták és hibridek sokaságát. Társszerzője volt több könyvnek és egyetemi jegyzetnek, számos közéleti esemény rendezője, elnöke, Csopak és Keszthely díszpolgára volt. Édesanyjától tanulta: "Úgy dolgozz, mintha örökké élnél, és imádkozz, mert holnap meghalhatsz!"

Emlékét őrizzük.

Kép innen: www.borigo.hu

Azoknak igyekszem most a kedvébe járni, akik nem szeretik a hosszú olvasnivalókat, és a könyvekben is csak a képeket nézegetik meg. Tavaszi nagytakarítás és rendrakás után fényképeztem néhányat a pincében. Helyére került az új polc is, egész használhatónak tűnik.

A második világháború utáni évtizedekben nagy igény mutatkozott a jó minőségű, korán érő, nagy termésbiztonságú szőlőfajtákra. Dr. Bakonyi Károly munkája nyomán az 1960-as években született meg az Irsai Olivér és a piros tramini hibridje: a cserszegi fűszeres. Bakonyi célja egy illatos, korai fajta létrehozása volt, ami szerencsére jó fagytűrő és termékenyülő képességgel is meg lett áldva. A téma iránt komolyabban érdeklődőknek ajánlom a Borigo magazin 33. számát, több cikk is a cserszegi fűszeressel foglalkozik.

Ebben a poszban a fajtanemesítés tudománya helyett inkább a késztermékről olvashattok, egy rövid teszt formájában. Négy szakavatatlan borivó (köztük én) ült le május elsején négy palack és jónéhány pohár társaságában egy asztalhoz. A palackokon csak egy-egy betűjelzés volt látható, hogy előítéletektől mentesen értékelhessük a borokat. Igyekeztem úgy összeválogatni a tételeket, hogy legyen köztük olcsóbb és drágább is, elismert és kevésbé elismert termelő egyaránt. Az eredményeket a növekvő pontszám érték alapján alább olvashatjátok. (A pontértékek nem az átlagok, hanem a sajátjaim.)