Az utóbbi néhány évben minden tavasszal rámtör az érzés, hogy saját szőlőterületet kéne venni. Nem túl nagyot, legfeljebb egy tized hektárt, annyit még talán egyedül is rendben tudnék tartani. Persze nincsenek komoly igényeim: legyen könnyen elérhető helyen (Budapest közelében), legyen termést adó borszőlővel beültetve (lehetőleg egyféle fehér fajtával) és persze ne legyen drága (a robogómat még hajlandó lennék beáldozni a magasztos cél érdekében). Egyelőre nem találtam meg az ideális helyet. Ez Krisztu barátnőm és Anyum szerint sem igazán komoly probléma, mivel úgysem jutna időm a művelésre, szóval kidobott pénz lenne az egész. Sajnos egyelőre igazuk van, a jó minőségű terméshez tényleg több időt kellene befektetni, amit egyenlőre nem tudok. Egyelőre. Viszont jó lenne kitanulni a szőlőművelés alapjait, ha már a borkészítéssel úgy-ahogy összebarátkoztam.

Tél végén próbáltam győzködni Anyumat, hogy a kertje végében lévő diófa már több problémát okoz, mint amennyi hasznot hajt, szóval megérett a kivágásra. De hogy ne álljon üresen a kert hátulja, használhatnánk a területet néhány tőke szőlő elültetésére. Csak ne valami kényes fajtát válasszak. Ápolgatni, permetezgetni rajtam kívül másnak nincs sok kedve, én viszont 120 km távolságból ezt úgysem tudnám a megfelelő időben kivitelezni. Kompromisszumként maradt az, hogy az igénytelenségből korábban már kitűnőre vizsgázott Othello tőkéket szaporítom, ami azon túl, hogy minimális gondoskodás mellett is képes használható termést hozni, számomra nem sok pozitívummal bír.

Még február végén metszettem néhány egészségesnek tűnő vesszőt az egyik tőkéről, ahogy a Prohászka-féle könyvben olvastam: fél méter hosszúakat, éretteket, egészségeseket. A télen nem volt igazán kemény hideg, így elfagyott rügyeket nem találtam. Az Othello elég nagy ízközű vesszőket növeszt, a fél méteres vesszőn úgy 4-5 rügy volt, mindegyik egészségesnek tűnt (egyet-kettőt megvágva a belsejük zöldes színű volt, ami jó jel), és vesszők keresztmetszetben megfelelő fa-bél arányúnak látszottak (nagyjából fele-fele). A vesszőket közel azonos méretűre metszettem úgy, hogy a legalsó rügy alatt fél centiméternyit, a legfelső felett pedig 1-2 centinyit hagytam meg belőlük. Összesen végül 26 vessző került egy vízzel teli befőttesüvegbe, az pedig a kazánház egy napfényes sarkába, hadd térjenek magukhoz a téli pihenő után.

Négy héttel később már a rügyek egy része kipattant, egy-egy apró levélkezdeményt is látni lehetett. Közben eldőlt, hogy a diófa megy, szóval lesz hely néhány tőkének: szám szerint 15-nek. A gigászi, mintegy 25 négyzetméteres területen (ami 7 négyszögöl vagy 0.0044 katasztrális hold vagy 0.0025 hektár, csak viszonyításképp) három sort jelöltem ki egymástól 1.8 méter távolságra. A 6 méter hosszú sorokban 1 méteres tőketávolsággal terveztem, így később valami középmagas művelésre alkalmas formára tudom alakítani a tőkéket, ha elkészült a támrendszer. A területen előtte évekig csak fű nőtt, szóval talajfáradságtól nem tartottam. A kijelölt helyeken ástam egy-egy kisebb gödröt, olyan 40-50 centi mélyeket, majd az előkészített, alsó rügy alatt óvatosan visszametszett vesszőket elhelyeztem. Mivel volt bőven belőlük, így a gödrök nagy részébe két vessző is került, ezekből jövő tavasszal csak az erősebbet fogom meghagyni, addig pedig biztosítékként ott a másik. Igyekeztem úgy letenni őket, hogy a talaj fölött 2 rügy maradjon, majd óvatosan félig betemettem a gödröt, kapott egy nagy vödör vizet, végül a maradék földet. Műtrágyát és cserebogárpajor elleni szert nem tettem a gödörbe, utóbbit állítólag a sorok közé ültetett krumplival lehet kivédeni, ez zöldebb megoldásnak tűnik.

Az egész ültetés végül egy délelőttöt vett igénybe, a végén egy kis kapálgatással meg fényképezgetéssel együtt. Mindez már két hete történt, azóta némelyik vesszőn megjelentek az első levélkezdemények, némelyiken még mindig semmi. Nagyon örülnék neki, ha mindegyik megeredne, és őszre már egy-egy kisebb hajtást is növesztenének. Ez a tizenöt tőke épp elég lenne, hogy az alapokat kitanuljam, és három-négy év múlva akár egy demizsonnyi saját Othello-rozéval kínálnánk majd a barátokat.